Székesfehérvár,Szent Flórián körút 7.

Jeep® e-volution

Hír megjelenése: 2019.03.07
Genfben bemutatkozott a Jeep® e-volution.
  • Előzetes premieren a plug-in hibrid technológiával szerelt Jeep® Renegade és Jeep Compass
  • Az új PHEV technológia az elinduláskor jelentkező nagy forgatónyomaték révén még jobb terepképességekkel ruházza fel a Jeep modelleket
  • A két hajtási rendszer együttesen akár 240 lóerőt eredményez
  • Mindkét Jeep szabadidőjármű akkumulátora tölthető a belső égésű motorról vagy a kábellel csatlakoztatható, külső áramforrásról
  • Folytatódik a Jeep európai fejlődése, megőrizve a márka alapvető értékeit: a szabadságot, a hitelességet, a kalandvágyat és a szenvedélyt.


A Jeep® ezúttal is nagy meglepetéssel készült a Genfi Nemzetközi Autószalonra.

Miután 2018-ban új globális értékesítési rekordot állított fel, a Jeep a 2019-es évet is olyan forradalommal indítja, amely hű marad a márka közel nyolcvan éve változatlan fő értékeihez. A Jeep mindig is úttörő hozzáállását bizonyította, folyamatosan új szegmenseket és új technológiákat létrehozva: a legenda 1941-ben az első 4x4-es járművel, Willys-Overland modellel kezdődött, amelyet 1946-ban a Willys Wagon követett, amely tulajdonképpen a mai SUV, azaz Sport Utility Vechicle modellek elődjének tekinthető. A márka legendás terepalkalmassága azóta is fogalom szerte a világon. A kényelem, a vezethetőség és a kapcsolódási lehetőségek azóta sokat fejlődtek, a Jeep SUV modellek terepképességével együtt.
A márka új plug-in hibrid (PHEV) modelljeinek bevezetésével ismét fontos lépést tesz a környezet hatékonyabb védelme és a teljes tulajdonlási költségek csökkentése felé. A Jeep szabadidőjárművek páratlan műszaki felépítésével teljesen integrált, kompromisszumoktól mentes hibrid megoldás a Jeep Renegade és Jeep Compass modellekhez egyaránt elérhető, és a létező legfejlettebb környezetbarát technológiák alkalmazásával még kiválóbb képességekkel vértezi fel ezeket az utolérhetetlen szabadságot nyújtó járműveket.


Új Renegade és Compass PHEV: teljesítmény és hatótávolság
A Jeep genfi standjának sztárjai, az új plug-in hibrid modellek akkumulátora külső áramforrásról is feltölthető, így nagyobb mennyiségű elektromos energia tárolására alkalmas. Ennek köszönhetően nagyobb teljesítményű villanymotort építettek be, ami hozzávetőlegesen 50 kilométeres elektromos hatótávolságot, valamint 130 km/óra körüli elektromos végsebességet jelent a Renegade és a Compass modellek esetében egyaránt.

A hajtáslánc elektromos eleme az új 1,3 literes benzines turbómotorral együttműködve takarékosabb üzemmódot és nagyobb motorteljesítményt eredményez. A Renegade rendszerteljesítménye a 190-240 LE közötti tartományban esik, ami kiváló közúti menetdinamikát eredményez: a modell álló helyzetből 7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. Habár a homologizáció még hátravan, hasonló értéket ígér az első plug-in hibrid Compass is, amely egyben minden idők leggyorsabb Compass kivitele lesz. A Compass esetében a belső égésű motor és a villanymotor együttműködése szintén akár 240 LE teljesítményt eredményez.

Ezeken túlmenően az új, plug-in hibrid hajtású Jeep szabadidőjárművek élvezetesebben is vezethetők, köszönhetően dinamikusabb gyorsítóképességüknek és gyors gázreakciójuknak. Emellett mindkét modell rendkívül csendes és tiszta üzemű, CO2-kibocsátásuk 50 g/km alatt marad.

Mindenekelőtt azonban a részben elektromos hajtáslánc bevezetésével a Jeep modellek még kiválóbb terepképességekre tettek szert, hála a villanymotor nagyobb forgatónyomatékának, valamint rendkívül precíz szabályozhatóságának, ami különösen elinduláskor, illetve nagyon rövid áttételt követelő, nehéz terepen közlekedve jelent előnyt.


Az elektromos összkerékhajtási technológiának (eAWD) köszönhetően a hátsó tengelyt nem kardántengely, hanem külön erre a célra szolgáló villanymotor hajtja meg. A két tengely így teljesen különválasztható egymástól, azaz a rájuk jutó forgatónyomaték egymástól függetlenül, hatékonyabban szabályozható, mint ahogy egy mechanikus rendszerrel lehetséges volna.

A Renegade és Compass PHEV modellek egyedi műszeregységet és infotainment képernyőt is kaptak, amelyekről a mindennapi hibrid közlekedésre vonatkozó adatok is leolvashatók.

A Jeep márka nem fordított hátat akadályokat nem ismerő szellemiségének, ugyanakkor folyamatos evolúciója révén továbbfejlődik, és alapvető értékeit: a szabadságot, a hitelességet, a kalandvágyat és a szenvedélyt megőrizve emeli új szintre szabadidőjárműveit. A márka nem csupán választ ad napjaink kihívására, de új mércét is állít. A plug-in hibrid Jeep Renegade és Jeep Compass modellek takarékossággal ötvözik a vezetési élményt, így az ügyfelek most először a természet hangjait is élvezhetik, miközben maximális biztonságban leküzdik a legkeményebb terepakadályokat.

forrás: jeep.hu

Munkatársaink


Autócentrum Szabó | Abarth Fehérvár
Cím
8000 Székesfehérvár, Szent Flórián körút 7.
Telefon
Szerviz
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva
ÜNNEPEK ALATTI NYITVATARTÁS:
2024. dec. 21. (szombat) 9-13 óra között
2024. dec. 23. (hétfő) 8-16 óra között
2024. dec. 24. (kedd) ZÁRVA
2024. dec. 25. (szerda) ZÁRVA
2024. dec. 26. (csütörtök) ZÁRVA
2024. dec. 27. (péntek) ZÁRVA
2024. dec. 28. (szombat) ZÁRVA
2024. dec. 30. (hétfő) 8-16 óra között
2024. dec. 31. (kedd) ZÁRVA
2025. jan. 1. (szerda) ZÁRVA
2025. jan. 2 (csütörtök) 8-17 óra között

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk